Édes hazugság

….Egy szűk szürke utrechti utcának tégláit tapossák lábaim. A fény is már lassan eltávozik a csatornák tükréről…esteledik. Parányi kis szürke házak sora mellett haladok el miközben a holland társadalom nyugovóra tér. Néha felemelem fejem és szobáikba tekintek…Egy piros fényben úszó szoba közepén egy TV fényei pislákolnak. Igazán senki sincs az előtte üldögélő magányos kanapén…Egy holland fiatal asszony épp asztalt terített…könyvekbe bújva ült mozdulatlanul egy magas és száraz ember…lépteim még mindig lassan követik a téglák idomait…Egy templom feketére koptatott egykori piros téglafala mellett haladok el… Lassan simul a narancs fény a fekete téglákhoz. Halványan hódítja meg a sötét utca köveit miközben csábítóan arcomat simogatja. Nézem, amint gyöngéden ellepi szemeimet és halk lehelete elhalad fülem mellett. Kezeimen simul végig miközben az sikátor köveit füröszti….Egy kerékpár hirtelen halad el előttem. Megrázkódom…Az Oudegracht melletti forgalmas utcára értem. Itt is már minden nyugovóra tér. Lépteim hazaindulnak…szemeim az öreg tornyot követik, amint szelíd büszkeségével a város fölé magaslik…Kulcsaim megrezzennek, ajtóm kinyílik. Két percig leülök, majd üzenetet írok…Átmehetek hozzád? Kéne most beszéljek veled… Válaszát nem igazán megvárva kezeim kioldják a lakatot…Már csípős hideg nehezedett a szűk utcákra, amint egyik küllő a másik után pillanatig megsimogatta a földet, majd újból várta, hogy eljöjjön sora. Csak egy pillanatig…Kezeimen is érzem a fagyos levegő súlyát. Gondolataim százfele rohannak miközben szemeim az esteledő utcát követik. Lábaim szünet nélkül hajtják a rozsdás pedálokat…Áthaladok a parkon, elhagyom a hidat és az Uithof fele térek…egy szemüveges tag halad el mellettem, majd jobbra tér…jobbra térek…a kulcsok újból megmozdulnak; a lakat bezárul. Csöngetek…A.-nak látom alakját az ajtóban…Arcomat még csak most üti meg a benti meleg levegő…Táskámat a földre teszem; pénztárcám és telefonom az asztalra kerül. Leülök a székre. Fejem kőként vágódik hátra. Nehéz és szédül. Hirtelen közömbösség fogja el agyamat és elkezdek mesélni, mintha nem is igazán érdekelne, hogy kiről és mit. Végighallgatja. Vitába keveredünk. Mért nem hajtod a saját malmodra a vizet? Mért nem csinálod úgy, hogy csak neked legyen jó?…kérdi tőlem ugyanazon régi természetességével. Nem szeretek mások érzelmeivel játszani és mégis azt teszem…Túl bonyolulttá vált az utóbbi két nap és pont erre nincs itt szükségem…– felelem egyre növekvő közömbösséggel. Tudnak legalább egymásról? – kérdi miközben egy újabb cigarettára gyújt. Csak egyik tud a másikról, de gondolta, hogy már szakítottunk….Még egy jó órán keresztül folytatódott közömbös vitánk…Mellém fekszik és a filmet kezdjük követni. Szemeim nyakán áthaladó erének minden mozdulatát követik. Felém néz. Ne gondold, hogy én leszek a harmadik mindebben…és fejét elfordítva a képernyő fele néz…Végigjárják ujjaim sima arcát. Megállnak. Körülnéznek. Elérintik. Hozzátapadnak. Eltávolodnak. Mint vadak, amelyek a vér láttára gerjednek keresik a nyakán fekvő ütőeret….Sebesebben lüktet . Szuszogása is megváltozott. Szíve egyre sebesebben dobog fehér blúza alatt…Egy pillanatig az októberi esték villannak fel szemem előtt….Gondolataim már nem tiszták. A.-nak sokszor természetesnek tűnő perverzsége szalad végig elmémen, miközben érzem, amint E.-nek körmei hátamba kapaszkodnak. Érzem, amint hasítják húsomat. Fokozódó lehelete tér vissza. Hirtelen M. karjait érzem magam körül. Hallom, amint borba fullasztott mámoros hangon suttogja nevemet és karjaimmal magához szorít, mintha bármely pillanatban elveszítene…az előttem villogó film megzavarja szemem. A. még mindig színlelt közömbösséggel figyeli. Basic Instinct…Ujjaim hajával játszadoznak. Még érzik ütőereinek lassuló lendüléseit…Hátat fordít. Átölelem derekát. Megcsókolom nyakát. Elalszunk… Egy nyelven írok, amit ők nem értenek. Még egyelőre ennél a nyelvnél maradunk. Sokszor jobb egyes dolgokat eltitkolni. Sokszor édes a hazugság? Nem-e?

Yesterday I was dirty

Wanted to be pretty
I know now that I’m forever dirt

We are the nobodies
We wanna be somebodies…

Utrecht 2008 április 6