Az utóbbi hetek kedvencei: felszarvazás, fáklya, múre

2011. június 16.

1. Felszarvazott székelyek

A fotó a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitóján készült.

Lehet, hogy egyből nem tűnik fel a lényeg, ezért kinagyítottam:

Szép szarvak.


2. Tőkés azt üzeni: fák lya

A felvétel a tokeslaszlo.eu-ról származik, Smaranda Enache és Tőkés László látható rajta a marosvásárhelyi Fekete Március huszadik évfordulóján. Vajon mire is készül Tőkés azzal a fáklyával?

Becsszó nem Photoshopban tettem a fáklyát Tőkés kezébe.

3. A MÚRE becsületbírósága kifejti: a közügyek nem közügyek!

A MÚRE Becsületbíróság etikai bizottsága megfogalmazta álláspontját az ETV vs. Krónika ügyben. Akit bepanaszoltak, az nem  követett el vétséget, viszont az a pimasz panasztevő… Képes lenne egy közügyből hiúsági kérdést kreálni, mivel közügyként tüntet fel egy magánügyet. Vagy valami ilyesmi. Idézek:

“(…) személyes érintettség okán tesz panaszt, ami nem nevezhető
etikusnak. Közügyekből nem lehet hiúsági kérdést kreálni, mert sajtóetika mezében saját személyes érzékenységet közügyként feltüntetni, ellenkezik a sajtóetikával.”

Nekifutottam párszor, másokat is megkérdeztem, és arra a következtetésre jutottam, hogy sem a szakmai tapasztalat, sem a szövegértésben és -értelmezésben szerzett gyakorlat, sem a különböző egyetemi szakok elvégzését bizonyító okiratok nem visznek közelebb a megoldáshoz.

Aktív polgári engedetlenségi akciót hirdet a BKB

2010. október 29.

Nem, higgyétek el, ez nem kacsa!

Következzen a teljes közlemény:

A Bolyai Kezdeményező Bizottság felhívást tesz közzé a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar feliratozása érdekében. A felhívást 18 év fölötti, magyarul és románul is beszélő természetes személyek részére írjuk ki.

Mint ismeretes, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem multikulturálisként határozza meg önmagát, de magyar feliratokat csak mutatóba tűr meg a falain. A magyar akadémiai közösséget fejlődésében akadályozzák, és nyelvi jogaiban súlyosan megsértik.

A Bolyai Kezdeményező Bizottság célja az, hogy egy aktív polgári engedetlenségi akció révén ismételten fölhívja a figyelmet a BBTE-n uralkodó tarthatatlan állapotokra. Ezúttal magánszemélyeket szeretnénk mozgósítani a magyar feliratok kihelyezésére, és fáradozásukat jutalmazni fogjuk.

Az érdeklődők a BKB irodavezetőjétől (0722-679714), kolozsvári irodánkban igényelhetnek kihelyezendő magyar feliratokat. A táblákat egy kis összegű letéti díj ellenében lehet fölvenni, amelyet a táblák kihelyezése után visszaadunk.

A felhívás a táblák elfogyásáig érvényes.

A pénzjutalmakat Molnár Zsolt genfi fizikus, a különdíjakat pedig Szilágyi Endre oktatópilóta, a Galathea Búvárközpont (www.galathea.hu), illetve a Mátyáskert Étterem (www.matyaskertvendeglo.hu) ajánlotta föl.

A vállalt tevékenység elvégzéséről fényképfelvételt kell készíteni, melynek hitelességét a BKB munkatársai helyszíni szemlével ellenőrzik.

Első díj (50 euro és egy kétszemélyes sétarepülés a festői Dunakanyar fölött) jár azért, ha valaki a BBTE főépületének kapusfülkéjétől jobbra elhelyezkedő „Informaţii” felirat alá magyar feliratot helyez el úgy, hogy azt ne lehessen nyom nélkül eltávolítani.

Második díjból kettőt osztunk ki azoknak a személyeknek, akik egy-egy arany színű „Fumatul oprit!” felirat alá elhelyezik annak magyar megfelelőjét, bárhol a BBTE főépületében, úgy, hogy azt ne lehessen nyom nélkül eltávolítani. Jutalmuk 40-40 EUR, továbbá választhatnak egy kétszemélyes gyertyafényes vacsora, illetve két rövid sétarepülés között.

Harmadik díjból (30-30 EUR és egy-egy uszodai merülés könnyűbúvár felszerelésben) hármat osztunk ki azoknak a személyeknek akik egy-egy ezüst színű „Fumatul oprit!” felirat alá elhelyezik annak magyar megfelelőjét a BBTE bármely épületében, és a felirat legalább egy fél órán át a helyén marad.

Terveink szerint a táblák kihelyezéséről írt élménybeszámolókat megjelentetjük. Amennyiben valakit pénzbüntetésre ítélnének, nemzetközi gyűjtést szervezünk a támogatására. Tekintettel a lehetséges retorziókra, a felhívásban való részvételt nem ajánljuk a BBTE hallgatóinak.

Várjuk további magánszemélyek és cégek felajánlásait különféle díjakra és különdíjakra. Érdeklődni az iroda@bolyai.eu drótposta címen is lehet.

Ki ül a Brassó megyei tanácselnök jobbján?

2009. november 30.

A kampány az az időszak, amikor kivirágoznak a villanyoszlopok, a madarak is reklámszpotokat csicseregnek, a román politikusok pedig hirtelen haverkodni kezdenek a magyarokkal. Újabban az is szokás, hogy RMDSZ-es tisztségviselők rossz helyre ülnek. László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök története közismert, azonban most újabb kakukktojást találtunk: a képen Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnök jobbján Kovács Attila Brassó megyei RMDSZ-elnök szomorkodik. A kép nem véletlen, hiszen a képalá külön kiemeli, hogy a liberális Căncescu meg Kovács a megye élén álló csapat. Az országos RMDSZ élén álló csapat vajon mit szól ehhez?

Vosganian, a feledékeny

2009. október 27.

Az a bizonyos kampány rég lejárt, az utolsó hírek is lecsengtek már mindjárt egy éve. Aki nem tudja politikus létére, hogy az internetes jelenlét nemcsak hogy kötelező, de követhetővé is teszi, mit nem csináltál idén nyáron, tavasszal és télen, az megérdemli, hogy az ország netezőbb fele rajta röhögjön.

www.varujanvosganian.ro

Mert mit tesz végső elkeseredésében egy politikus régvolt kampányának bedolgozója, ha több hónap után nem fizetik ki munkáját? Bosszút áll. Hibáztathatná-e ezért őt bárki is? Desperate times, desperate measures.

Nem derül ki, mióta áll Vosganian hivatalos honlapjának fejléce alatt a weblapkészítő üzenete. De hogy a szenátor rá sem néz a saját honlapjára több hónapja, az biztos. A Google egyébként ez az oldalt adja első találatként; aki a liberális szenátor blogjára, s annak fejlécében suta mobiltolvajként megjelenő alakjára kíváncsi, katt ide.

Duna vize folyik csendesen

2009. szeptember 25.

“A nemzet nagyjai összefogtak a Duna Televízió jövőjéért” írja a csatorna honlapja. Határok nélkül talált az értékekre a Duna. Számos sok területen bizonyított személy található a megkeresettek között. Erdélyt… Erdélyt többek között Borboly Csaba, Stanik István, Tamás Gábor a Donáth útról, képviselik. Habár félig orosz vagyok, büszke erdélyinek tartom magam. Dagad a keblem, hogy Brassai Sámuel, Aranka György, Bolyai János, Tamási Áron, Benedek Elek méltó utódai képviselik a transzilván eszmét a nemzet nagyjainak a sorában (Dancs Annamarit, nem lehetne úgy utólag feltenni a listára?). Ők most összefognak hogy: Mi, akik aláírásunkkal erősíteni kívánjuk a Duna Televízió jövőbeli szerepét, kérjük a tulajdonos Magyar Köztársaság Országgyűlését és a mindenkori magyar kormányt, hogy ez a sokat bizonyított nemzeti intézmény ne legyen folyamatosan kiszolgáltatva a politikai széljárásnak, az éves költségvetési vitáknak.

Ezt Petőfi sem fogalmazta volna másként, igaz azóta eltelt több mint 150 év…

Vajon honnan fúj a szél? A kuratórium nemrég pályázat nélkül nevezte ki újabb mandátumra Cselényi Lászlót, hogy költse el azt a pár milliárd magyar adófizető forintot, amit a tulajdonos a csatornának szánt a költségvetésből. A szocialisták nagyon elégedettek lehettek az elnök tevékenységével. Ebben a válságban még adtak neki 350 ezer forint pluszt, az eddigi 2 millió mellé. Vagyis az elnöknek most van kb. 8600 Eurós fizetése, meg az étkeztetési hozzájárulás és az otthoni internet költség, meg a középkategóriás autó… Szar lehet. Ekkora suskával a háta mögött már lehet fenyegetni a gazdit. Mert vagy kap még, vagy kirúgják. Kirúgás esetén több mint húsz millió a végkielégítés. A hüjének is megéri. Az aláírás meg úgyis ingyen van.

Most éppen a nemzet nagyjait szólítja meg?

Miért?

Sztyeppéken edzett agyam sejt valamit. Világutazóként is komoly tekintélynek számító Cselényi, valószínűleg az egyik VIP váróban elolvasta, hogy egy év múlva valószínűleg nem a szocik osztják az észt a Duna két partján. Annyit már sejt, hogy Orbán Viktor az elmúlt nyolc évben nem csak álmokat, hanem egy nagy seprűt is font, amivel rendet tesz rövidesen. S akkor jaj azokanak, akik nem kenyéren és vízen éltek az elmúlt években… Nos, ha van egy össznépi papírod arról, hogy te mondtad a “nanát”, mikor nehéz volt… hát szóval, akkor talán meg lehet úszni. Ebben meg ti, illetve mi magyarok kurvára toppon vagyunk. Magyarán elkezdte a “nagy túlélési manővert” a mi Lacink. Persze ezek csak olyan rosszindulatú hipotézisek, amiknek semmilyen valóságlapjuk sincs. Csupán egy beteges elme szüleményei.

A tény ezen a honlapon körvonalazódik.

A honlap alapján szeptember 25. és október 10. között Cselényi Lászlónak huszonöt olyan alkotását vetíti a Duna, illetve a Duna II csatorna, ahol rendező, író, ötletgazda, vagy mind a három volt egyszerre. Ilyen teljesítményre, azt hiszem, senki nem volt képes a tévézés történetében. Ez még nálunk Oroszországban is tiszteletet ébreszt. Akkor még nem szóltunk a szerzői jogokért járó pénzecskékről… Valószínűleg ebben a kontextusban az a havi 2 millió 250 ezer csak cigarettapénz. Nos, ezt lehet elveszíteni az elnöki bársonyszékkel. Mert az kétséges, hogy az RTL klub, vagy éppen a Hír tv versengene a Mester műveiért. Érdekes módon egyetlen más magyarországi csatorna sem sugároz Cselényi filmeket…

Egy kis utóhang:

- a vizsgált periódusban a listát aláíró Cserhalmi György, egy (azaz 1) tévé műsorán szerepel egy megjelenéssel… ez rendben van?

Zárszó: az tényleg nem jó, hogy Magyarországon a kormányzó hatalom minden gazdasági befolyásolását beveti a közmédia, nem csak a Duna, működésének “megzabolázására” Ez ellen tényleg tiltakozni kellene, úgy, hogy az a fránya szőrös, ótvaros lóláb ne kandikáljon ki!

[Képmutató Kátja vendégbejegyzése]

MPP beats Fidesz

2009. június 18.

Zénó kedvence: volt idő, amikor az MPP jobban állt, mint a Fidesz.

Véget ért a Fidesz tisztújító kongresszusa, melynek keretében újraválasztották a szervezet elnökének Orbán Viktort, valamint a Fidesz négy jelenlegi alelnökét, Pokorni Zoltánt, Varga Mihályt, Kósa Lajost és Pelczné Gáll Ildikót.

A június 13.- án tartott budapesti rendezvényen két háromszéki meghívott volt jelen: Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere, és Bálint József, sepsiszentgyörgyi alpolgármester- mindketten MPP színekben megválasztott tisztségviselők.

Mindkét résztvevő elégedetten számolt be az eseményen tapasztaltakról, az ott elhangzottakról, az ott folytatott megbeszélésekről.
A bejegyzés többi része »

Csíksomlyó 2009: ezt importáljuk Magyarországról – no comment alapon

2009. június 3.

Részlet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek-metropolita ünnepi prédikációjából:

Mindenhova beszivárog az új kór, a “gender program”, hogy mindenki döntse el szabadon, hogy férfi-e vagy nő, homoszexuális, transzszexuális, transzvesztita vagy heteroszexuális. Mindegy, döntse el szabadon. Aztán, ha ez sem elég, először az enyhe kábítószereket ajánljuk nekik, aztán a nehezebbeket, hiszen ez jövedelmet hozhat az államnak. Eddig mindig azért tudtunk felemelkedni, mert többen születtek, mint meghaltak. Mára megfordult ez a rend. Föl kell ébrednünk, mert a családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg, kihaló nemzet leszünk, s majd “más hon áll a négy folyó partjára, más szózat, máskeblű nép”.

KAF, FAK, vagy amit akartok

2009. március 11.

Szeretjük a Váradot, Szűcs Lacit és KAF-ot is, de ezt a kedves bakit nem hagyhattuk ki.

Hogyan (ne) keserítsd meg egy újságíró életét?

2009. március 7.

Figyelem, mindazok, akiknek az életben volt, van vagy lesz dolguk újságíróval! Létfontosságú, bennfentes információk következnek. A lényeg: az újságírónak herótja van minden olyan, neki elküldött, közlésre szánt szövegtől, amit .jpg, .pdf vagy egyéb, elsősorban nem szöveg tárolására kitalált fájlformátumban helyeznek el (.doc, .rtf vagy akár a levélbe való bemásolás helyett).

Az újságíró nem érti, bizonyos rendezvényszervezők, sajtóreferensek, intézmények képviselői miért keserítik az életét ilyesmivel.

Valami bajuk van netán az újságíróval?

Újságíró emiatt nem hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni: csupán a dolgát végzi, és enyhén szólva nem szereti, amikor mások őt ebben akadályozzák.

Mivel újságíró tisztában van azzal, hogy fent említett rendezvényszervezők és sajtóreferensek közül egyesek garantáltan nem értik, miről is beszél, gyengébbek kedvéért elmagyarázza. Az újságíró gyakori munkamódszere, hogy copy-pastel (magyarán, kimásolja a szöveget a kapott doksiból, és átmásolja a sajátjába, amit aztán nyomdába küld vagy feltölt internetre).

matyasnapok
Elrettentő példa: újságíró ebben a formában kapta meg a Mátyás Napok programját. Kapott nyolc hasonló doksit, minden napra egyet, és semmi egyebet.

Az újságíró több okból is szereti a copy-paste billentyűkombinációkat. Elsősorban, időt spórol, és ez számára fontos, lévén az újságíró egyik alapjellemzője, hogy folyton siet, ha pedig nem siet magától, akkor siettetik mások (lásd: szerkesztő, tördelő, nyomda). Másodsorban, az újságíró igyekszik nem tévedni, mert

nem rajong azért, amikor hibaigazítást kell közölnie

vagy eszközölnie – számára ez ugyanis ciki. A copy-paste használata pedig éppen az utóbbi elkerülését segíti elő – amikor egy szöveg ezekkel a billentyűkombinációkkal kerül át egyik dokumentumból a másikba, nem változnak benne az időpontok, nevek, idézetek, röviden, mindaz, aminek elgépeléséért az újságírótól hibaigazítást szoktak kérni.

Ennek ismeretében talán érthető, hogy az újságíró haját tépi és anyázik, amikor például egy rendezvény programját kizárólag .jpg vagy .pdf fájlformátumban kapja meg (jelzem: újságíró tudja, hogy .pdf-ből is ki lehet másolni a szöveget, azonban a kiirthatatlan formázások megkeserítik az életét). Minél hosszabb a szöveg, annál nehezebb dolga van, és annál jobban anyázik, és bármennyire is elszomorító ez, nem a .jpg vagy .pdf fájlformátumokra, hanem arra a személyre, aki így küldte el neki a dokumentumot.

Újságíró jelzi, elege van a copy-pastelhetetlen doksikban érkező szövegekből, és minden további magyarázkodás és a küldő értesítése nélkül lemond ezek közléséről. Illetve: anyád.

A spammelő esete a Google-költészettel

2009. március 5.

Levelet kaptam Dr. Kevin Browntól, akivel egyébként nem ismerjük egymást. Pénzt akar adni, és – többek közt – szexet vár cserébe.

Szeptemberben még angolul fertőzte a gyanútlan mailezgetők postaládáját, de úgy látszik, megismerkedett a Google-fordítóval. Mivel a direktmarketing hatásosabb lehet, ha az emberhez anyanyelvén szólnak, a “véletlenül talált” mesés összeget a címzettel megosztani akaró Dr Brown még a nevét is lefordította. Kevin Barna levelét változatlan formában adom közre. Vigyázat, fertőz!

Kedves Barát

Hogy vagy ma ? remélem remek,
Én vagyok Dr. Kevin Barna -ból Harlsden, Észak Nyugat London, itt Angliaban.
dolgozok Natwest Bank Részvénytársaság London. Én vagyok írás te -ból enyém
hivatal . részlegemben, létezik az asszisztens menedzser (Nagyobb London
Körzeti Hivatal), Én talált egy elhagyatott összege $12NAK.5 millió USA
Dollár (Tizenkettő millió öt száz ezer Usa Dollár) ban egy
számla az tartozik valahova egy külföldi vevőnknek Késő Mr. Thompson
Morrison Amerikai állampolgár ki sajnos elveszett élete a repülőgépben
szerencsétlensége Alaska Légitársaság Repülés 261NAK melyik összeomlás Január 31 2000,
beleértve felesége és csak lány.

A választása kapcsolat te felizgat -ból a földrajzi természetnek of
hol te élő, különösen köszönhető a sensivity of a
lebonyolítás és a confidentiality ebben. Most bankunk lesz
várakozás akármelyik a viszonylagos come-up az igény de senki
kimerült az. Én személyesen lesz sikertelen ban elhelyez a
viszonylagos 2 év most, keresek beleegyezésed jelenlegi te mint a
legközelebbi hozzátartozó /will Haszonélvező a meghal annyira… hogy a haszon of
ez számla értékes 12.5 Millió Dollár tud hogy fizetett neked .

Ez lesz kifizet vagy megosztott ban ezek százalék,60% nekem és 40%
neked . Nekem van biztonságos összes szükséges jogos dokumentumok az használható
segít ez igény vagyunk elkészítés. Összes nekem kell tölteni ban tiéd
nevek a documents’ és hitelesít az a bíróságban itt bizonyítani te
mint a törvényes haszonélvező. Összes Nekem kell most tiéd becsületes Co-
művelet, Confidentiality és Reménykedik engedélyez nekünk lát ez lebonyolítás
keresztül. szavatolok te az ez lesz végrehajtott alatt egy törvényes
elrendezés az fog véd te -ból valamennyi törvény megsértése .
Kérem, ad engem a következő: mint nekünk van 5 napok futni az keresztül.
ez az nagyon SÜRGŐS KÉREM.
1. Teljes név :
2. Tiéd Telefonszám :
3. Kapcsolat Címed:
4. Életkor:
5. Hivatás:
6. Szex:

Birtok elveszett keresztül egy módszeres keresés, Én eldöntött kapcsolatba lépni te
ugrál az találni fogsz ez ajánlat érdekes. Kérem tiéd
megerősítése ez üzenetnek és kijelzés érdeklődésed fog ellát
te több információval. Törekvés bérlethez engem tud döntésed inkább
mint tart engem várakozás.
Üdvözlet,

Dr. Kevin Barna