Úgy vágyom élni! - Giacomo Pucciniről

Egész évben Puccinin gondolkoztam.

• Tovább olvasom »

A vallomásos léhaság - Kornis Mihály 75 éves

A kétezres évek elején egy Kalligram-esten jártam. Rácz Péter egy Kornis-kötetet mutatott be, s miközben a szöveget olvasta, az író felállt, „Szevasz!”, vágta a beszélő felé nyersen, és kivágtatott a Szlovák Intézetből.

Ez a megérzett robbanékonyság vonzott a Napkönyvhöz. A Holmiban olvastam a részleteket jóval a Kalligram-est előtt, és beléjük olvadtam valahogy. Alig vártam, hogy Tatán végighallgassam Németh Gábor beszélgetését Kornissal.

Az a beszélgetés is jó volt, Németh érzékenyen és humorosan kérdezett, Kornis pedig a lehető legszemélyesebben válaszolt, olykor azzal, hogy azt mondta, „nem tudok erről beszélni”. Megőriztem azt a válaszát, amelyben elmondta, számára az irodalom az a tiszta sáv, amely miatt érdemes élni, és amelynek köszönhetően tud élni. „Az a napi húsz sor”, mondta. A legpraktikusabb gyakorlatot a legszellemibbé tette.

Fotó: Wikipédia

Kornis Mihály (író) – Wikipédia

A robbanékony személyessége vonz. Szociálisan bizonyára nem könnyű eset, de hát alig találkoztunk néhányszor. A szövegeit viszont ez viszi magával, s a gesztusait is. Milyen szép ötlet volt kortárs költőket olvasni a Nyitott Műhelyben! Ehhez önzetlenség kell, még ha teatralitás is.

De mindannyian szerepet játszunk, ha egyszer beléptünk a társasági életbe, és ezen az óriási színpadon, amellyé az internet tette a világot, a zárkózottság és a visszafogottság is szerep. Minden azon múlik, mennyire vagyunk azonosak a szerepünkkel.

Mint minden nárcisztikus embert, Kornist is sebzettnek és gyermetegnek érzem. A legjobb szövegeiben, mint A félelem dicséretében vagy a Napkönyvben, ez a dúlt személyiség a lehető legszebben nyilvánul meg, a vallomásosság rokonszenves léhaságával és túlírtságával. Úgy gondolom, hogy Kornis remek tanár és nagy causeur.

 

Kornis Mihály: A félelem dicsérete | antikvár | bookline

Van benne valami a szomorú bohócból. Egy Rigoletto, aki folyton félti a lányát, bár soha nem rabolták el tőle. Kornis Mihályra vonatkoztatva, akinek a lénye operai, azt hiszem, kifejező ez a párhuzam.

Kilépni - Magyarország 20 éve csatlakozott az EU-hoz

Most, hogy már húsz éve, próbálok visszagondolni az egykori Magyarországra.

• Tovább olvasom »
süti beállítások módosítása