Én.

Valójában nem állítottam, hanem valamilyen szinten a 2009-ben megejtett Balkán-körút kapcsán tett látogatásról írt blogbejegyzéseimmel valamelyest ezt sugalltam. Akkoriban valóban kissé szokatlanul éreztem magam, ugyanis tudtam, hogy a véres, tömeggyilkosságokkal járó háborúnak alig egy évtizede lett vége, a sebek még mindig nem gyógyultak be. Arról is tudomásom volt, hogy

Koszóvó egy rendkívül összetett hely, nehéz átlátni a politikai és szociális állapotokat. A geostratégiai és geoplitikai játékok, az egyes esetekben nagykövetségeknek álcázott amerikai hírszerzési és katonai támaszpontok fontos szerepet játszanak a megértés folyamatában. Újév során kíséretet tettem arra, hogy a nehéz mobilitási körülmények és az emberek lelki bezárkózása ellenére igyekezzem kihámozni a rejtelmeket.

A korábban említett Balkán-körút kapcsán az emberiség lelkében a második világháború utáni legmélyebb sebeket okozó bosznia-hercegovinai helyszíneken jártam. Őszintének kell lennem: valamiért, valahogy a délszláv válságnak a horvátországi, boszniai tragédiái jelentették számomra a legnagyobb lelki szenvedést. Ezek a tragikus és véres események, a tömegsírok nem valamelyik afrikai vagy ázsiai országban (félreértés ne essék, ott is ugyanannyira szomorú és fájó, de másképp) történtek, hanem a SZOMSZÉDBAN. Ugyanolyan ábrázatú embereket gyilkoltak le, mint mi, ugyanolyan típusú házakat gyújtottak fel, mint amilyenek mondjuk Egeresen vannak. A fizikális és kulturális hasonlóság mélyítette a sebet. A szénakazal is ugyanolyan, mint nálunk…

Visszatérve: a koszovói események valahogy nem hagytak olyan mély sebet bennem, mint a koszovóiak. De mégis: most alkalom adódott egy hetet tölteni a hajdani Jugoszlávia eme részében. S felébred bennem a vágy, hogy a zord időjárás ellenére ellátogassak a félelemben élő szerbekhez, de megtekintsem, s magamba fordulva zokogjak a koszovói albánok lelkében ejtett sebek helyszínein is.

A civilizációk véres harca a SZOMSZÉDBAN zajlott.

Mondom, rendkívül összetett hely Koszovó. Azt gondolná az ember, hogy veszélyes, megesznek, feldarabolnak a muzulmánok, félni kell a terrorizmustól. Inkább az előítéletektől. Csodálatos hetet töltöttünk Koszovóban: tanulságokkal, kalandokkal, nehéz, vicces helyzetekkel. Ami kiviláglott: az emberek rendkívül kedvesek, barátságosak, vallási és emberi indíttatásból nagyra becsülik a látogatókat, segítik őket. Ugyanazt éreztük Bibivel, mint Azerbajdzsánban, ahol Faris, a házigazdánk ugyanezt érzékeltette, s ki is mondta:

A vendég Allah barátja

Ki, mikor volt ilyen fontos?!