Tragikomikus jelenetek zajlottak ma Kolozsváron: a csendőrség állításaira hagyatkozva az EMNP-sek azt állították, a szervezők (vagyis az RMDSZ Kolozs és kolozsvári szervezetének vezetői, munkatársai) utasítására a bakancsosok eltávolították őket a tömegből, megbüntették őket. Furcsálltam az ügyet, ezért utána néztem a dolgoknak, mi több, sikerült szembesíteni a feleket.
Kiderült: valaki hallotta, amint az egyik szervező azt kéri a csendőröktől, távolítsák el Fancsali Ernőt, Soós Sándort, az EMNP kolozsvári, illetve Kolozs megyei szervezetének elnökét a felvonulók közül, mert Erdély zászlójával mennek végig a belvároson. Előbbit és egy másik társát meg is büntették, fejenként 500 lejre. Utóbbit, amint az itt elérhető képsorokon is látszik, a Szent Mihály templom hátsó bejáratánál, a Mátyás király szoborcsoport mögött tartóztatták fel a csendőrök. Amint az Rohonyi D. Iván kollégám fotóján is látszik, jelen volt az egyik főszervező is, aki minden bizonnyal elmagyarázta: nem az ő utasítására, kérésére történt mindez. Ennek ellenére Soós Sándor mást nyilatkozott a sajtónak. Azt, amit elhitt a csendőröknek.
Később, jelen voltam a Csoma Botond és az intézkedő csendőrparancsnok, illetve Boti és az EMNP-sek közti tisztázó beszélgetésnek.
A következtetésem: a csendőrségnek sikerült egymás ellen uszítani a magyart a magyarral. A Nemzeti Ünnepen. Szép teljesítmény. A székely zászló után most Erdély zászlaja volt soron.
Egyébként a szervek ennyi munkatársát az elmúlt években nem láttam terepen. Keményen gyűjtötték a bizonyítékokat, amelyeket megfelelő pillanatban elővehetnek.
Emlékszem, a koszovói katonai beavatkozáskor Carl Siebentritt, a kolozsvári amerikai információs irodavezetője (konzuli rangja volt) mert elmenni a Funar vezette városházán összehívott hazafias összejövetelre, s a rendkívül ellenséges hallgatóság (bekiabálás, hurrogás stb.) ellenére megvédte kormánya álláspontját. Igen, he’s got the balls. Sok államfőt, kormányfőt, polgármestert, politikust kifütyöltek már: Boc attól félt, hogy ez történik vele is? Sikeres volt a Musai-Muszáj akciócsoport nyomásgyakorlása: Boc kimutatta foga fehérjét. Apropó: egy évvel ezelőtt ígérte meg, fogadja a kétnyelvűségért harcoló fiatalokat. Másképp ismerem a mócokat: Havasreketyén is betartják a szavukat.
A Márkó Laci (a kép jobb oldalán) által készített felvételből nem egészen ez derül ki, sőt…: https://www.youtube.com/watch?v=DUQFLEwTSKo
KedvelésKedvelés
https://www.youtube.com/watch?v=hBIjzdKP_xw Éppen Fancsali Ernő mondja a Márkó Laci által készített videóban (1:30-tól), hogy nem a szervezők kérték, hanem a csendőrök nem akarják.
KedvelésKedvelés
@koliver:
Nem, éppen hogy a csendőrök mondják folyamatosan a videóban, hogy a szervező kérésére akcióznak.
KedvelésKedvelés
Az összes csendőr rendőr, katona, unitati militare alkalmazott! besugó
KedvelésKedvelés
@ZZZ: S Fancsali Ernő mit mond az általam belinkelt videó 1:30 percétől a csendőröknek?! Te a csendőröknek hiszel, vagy neki?!
KedvelésKedvelés
Karhatalombol vagy Bond “rokonsagbol” volt tobb ? 😀
KedvelésKedvelés
@Gazdi: Mindkét szerv igen nagy számban képviseltette magát.
KedvelésKedvelés
Koszonom szepen !
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: VIDEÓK és csendőrségi közlemény: mi történt valójában március 15-én Kolozsváron | Kiss Olivér blogja