Kalandos, emlékezetes, s ez korántsem újságírói túlzás…!

Körülményesen ugyan (sízős baleset miatti visszalépés, az utolsó perc utáni változások stb.) de, ismét összejött a csapat, kimentünk tehát lovagolni Sztánára a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesülethez, azaz DeMartin Mihaelához és Lajoshoz.

Vissza az eredetekhez, a teremtett világhoz, átélni a szabadon, természetes közegükben élő lovak biztosította lovaglási élményt távol a „civilizációtól”, a szmogtól, a betondzsungeltől és a rohanó világtól – ezért is szeretek Sztánára járni lovagolni. No, meg Mihaela és Lajcsi tapasztalata, emberi, baráti viszonyulása. Egyébként mindketten állatorvosok, így pontosan tudják, mire, hogyan van szüksége a lovaknak, szakértelemmel bánnak velük.

Nos, összejött a társaság, indulunk. Ez már nem csak a baráti kör, azaz elsősorban ismerősök ismerőse, s ilyenkor gyakoribbak a változások, meglepetések, váratlan helyzetek. Nem volt ez másként most sem: a péntek esti SMS üzenetemre nem mindenkitől érkezett válasz, gondoltam, sebaj, minden rendben lesz másnap reggel 7 óra 25 perckor a vasútállomáson. Jöttek is a jelentkezők két kivétellel: egyikük túl sokáig bulizott (tulajdonképpen ketten, a férfiről később), lekéste a vonatot, a másik személy pedig nagyon későn ért haza külföldről, képtelen volt felébredni. Nos, de a bulizós lány, Bíborka megmakacsolta magát, s elhatározta: ő biza kijön Sztánára… De mégis, hogyan? Hát a magánvonattal.

Szerencsére a jelenlevők közül néhány személynek volt mobil inernet kapcsolata, azonnal tájékozódtunk, mikor indul. Tudtam, persze, hogy Sztánán az nem áll meg, de elmehet Bánffyhunyadig, s Bíborka ott átszállhat a Kolozsvárra induló személyvonatra. Igen ám, de ő magyarországi, szinte egyáltalán nem tud románul…!

Done deal.

Igen ám, de Bíborka folyton azt mondta Szendének, a barátnőjének, hogy márbiza ez a vonat igenis megáll Sztánán. Csodálkoztunk Jocóval, a Sztánai Lovasok alaptagjával. Kiderült, hogy a Barátka (Bratca)/ Jád-völgye környékén levő Biharfüredig (Stâna de Vale, ez nem az üdülőtelep!) vásárolt jegyet. Szende éppen akkor beszélt vele, amikor Egeresen volt, s valahogy megértették vele, hogy onnan még legalább egy óra lesz a leszállásig. Ez szöget ütött a fejünkbe Jocóval: itt valami nem passzol. De nagyon nem. Akkor kapcsoltunk, hova igyekszik, s ott valóban megáll a vonat…

A csapat megérkezett Sztánára, Lajcsiék tanyájára, a következő feladat a vonat megállítása volt. Bár volt diplomáciai jelenlét, ez most nem segített… 🙂 Szende eltűnt, s egyszer csak halljuk, csikorognak a vonat kerekei, megáll a szerelvény…! Szende felhívta telefonon Bíbokrát, aki átpasszolta mobiltelefonját a kalauznak, a vonat főnökének és a mozdonyvezetőnek, akiket addig győzködött, amíg a magán gyorsvonat mégis megállt Sztánán. Ez aztán!

Persze, hogy a Csaba által a hozott, a Vajdaságból hozott pálinkát azonnal megittuk erre az ijedtségre… 🙂 S arra is, hogy az egyik férfi résztvevő felült az első, Kolozsvárra tartó vonatra, s visszautazott Erdély fővárosába… Ő még későbbig bulizott, hulla fáradt volt.

Lovaglás két csoportban

A múltkori tapasztalat alapján különválasztottuk a kezdőket és a középhaladókat. Míg előbbiek lépésben, indián sorban haladtak szépen nyugisan, addig a többiek ügettek és vágtáztak. Sebaj, ebédkor ismét találkoztunk, sőt a vonat indulásáig (a 17:21-est lekéstük, de sebaj, volt még egy vonat 17:57-kor) meglátogattuk a mezőn levő lovakat is…

A visszaút is mozgalmas volt: mivel szintén a magánvonattal jöttünk vissza, Bírborka találkozott a vonatfőnökkel, akinek köszönhetően a szerelvény megállt Sztánán. Meg is köszöntük a hölgynek.

S hogy a kép teljes legyen, Csaba egy meggondolatlan kijelentést tett: nála is lehet inni egy pohárral a kalandos lovaglós napra. Három taxiba ültünk, s máris lakásán nevettük el a történteket, meséltük a lovaglós élményeket.

Április 9-én, szombaton kimegyünk ismét Sztánára lovagolni?! 🙂