Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy látogassuk meg De Martin Lajost, a sztánai lovasok vezetőjét. Múlt hónapban ráesett a lő, négy helyen tört el a jobb lába.

Vonattal mentünk volna, de mivel így csak egy órát tölthettünk volna társaságában, úgy döntöttünk a rossz út ellenére kocsival megyünk Sztánára, pontosabban a településnek a vasútállomás melletti részére, ahol Lajcsi és felesége, Mihaela lakik.

A nádasi utat még élvezte a Dákróver (Dacia Solenza Grand Cherokee Pathmaker Especially Limited Edition), de később a sarat már nem. Enyhe volt a levegő, meglágyult a talaj. Körülbelül, 300 méter után döntöttünk úgy, hogy lehúzunk a jobb oldalra, s gyalogszerrel folytatjuk az utat. Igen ám, de nagy okosan nem vittünk fejlámpákat, Boticus domesticus fekete gála félcipőben taposta a sarat oda is-vissza is. Vissza még „rásegített” a sötét, de sikerült megtalálni a kocsit, megfordítni, s lemenni a főútig. Igen ám, de főleg a jobb hátsó kerék annyira tele lett sárral, hogy nehezen lehetett haladni.

Tanácsom: az egy dolog, hogy behajtasz egy sáros útra, de ne folytasd a vezetést. Az első adandó alkalommal hagyd az út jobb szélén a járgányt.