CERT-faültetés a Hója-erdőben és biciklitúra Magyarvistára (és vissza). (Nem volt jelen, de mégsem hiányzott…)


vistara biciklivel 025
A Kemény Mag, az Atom, a Nukleusz… 🙂

Amikor csak lehet, részt veszek az önkéntes, főleg természetvédelmi jellegű és humanitárius akciókon. Bár úgy terveztük, Vandával, Erikkel, Krisztiánnal és Lenkével már pénteken kimegyünk biciklivel Vistára, az indulás mégis szombat délre halasztódott, a CERT (Community Emergency Response Team) által szervezett nagyszabású faültetési akciója miatt is.

**************************************************************

A CERT faültetési akcióján készített fotóriport első része itt, a második része pedig itt található.

**************************************************************

Feltétlenül szükség van arra, hogy a civil társadalom pótolja az állam által hagyott űrt, a hatóságok tehetetlenségét, ezért egyre több ilyen akcióra lenne szükség. Utópia, tudom, arra kötelezi a fakitermelőket: egy kivágott fa helyébe kötelező módon legalább kettőt ültessenek. Mivel ebből sohasem lesz törvény, s ha igen, nem fogják betartani, ezért a pénzintézetek, multinacionális cégek (jómagam sem feltétlenül kedvelem őket, de ilyenkor is hasznosak…:) akcióinak vagy adományainak köszönhetően remélhetőleg továbbra is lesz mit beszívni. S nem szmogra gondolok.

vistara biciklivel 044
Mindenki attól tartott, reccsen alattunk a deszka… 🙂

Hamarabb kimentem, a csapattal a faültetés helyszínén találkoztam, innen aztán mentünk tovább Magyarvistára a Jancsó Noémi Emlékházhoz. Eseménydús napunk volt: Krisztiánnak kétszer robbant el a hátsó gumiabroncsa (édesanyja, Noémi, kétszer szállított neki új bringát!), kisebb kerülővel, de kiértünk Magyarvistára, a helyszínen Rekita Rozália, Jancsó Miklós és Kuncz Lajos fogadott, beszélgettünk. Este szórakozási lehetőséget kerestünk, s a „kultúrházban” több mint 7 percig képtelenek voltunk végigkísérni a bűvész produkcióját. Annyira kétségbeesettek voltunk, hogy Vanda a református lelkipásztortól kérdezte meg a sötét utcán, hol a kocsma. 🙂 Utóbbi sem segített, gyenge volt a hangulat. Végül filmnézés lett a vége, a kilincsjavítási kísérlet. Mert beragadt… 🙂

Noémi nem volt ugyan jelen, de mégsem hiányzott. Ott volt amikor bicikliztünk, amikor filmet néztünk, amikor vasárnap a Jancsó-családdal tettünk-vettünk, majd bogrács gulyást ettünk. Titokban mindenkinek eszébe jutott…

Köszönjük szépen a kiváló lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat a Jancsó-háznál! Bárcsak…

 

CERT-faültetés a Hója-erdőben és biciklitúra Magyarvistára (és vissza). (Nem volt jelen, de mégsem hiányzott…)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Kuncz Lajos

    Kedves Olivér és Kedves csapatod! Mi és ( külön én )/is örvendünk annak, hogy sikerült ismételten találkoznunk és néhány kellemes órát eltöltenünk. Az idő is kellemes volt, így adott volt minden ahhoz, hogy egy közös gulyás evészettel is meg spékeljük a vasárnapi délutánt. Bízom és reménykedek abban, hogy lesz még ilyen alkalom. Szívélyes üdvözlet Lajos

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!