FOTÓRIPORT – Idénnyitó bringázás Székre – kalandokkal


031
Az örökkévalóságig…

Széket szemeltük ki a hétvégi, idénnyitó bringázásra. Szombaton Vanda vegyészmérnöki labormunkája után tudtunk indulni, azaz délben. Addig volt időm a WebSzabadsággal is foglalkozni. Nehezen kecmeregtünk ki a városból, még az abortusz ellenes tüntetést is végigkövettük, fotóriportot is készítettem…

A legnehezebb Apahidáig volt az út, a sűrű forgalom, a számos akadály ugyanis veszélyessé tette a haladást. Itt letértünk a Tudor Vladimirescu utcára, s meglepetés: gyönyörű, nyitott fatemplom. Naná, hogy azonnal geodobozt helyeztünk el a fakerítésben… 🙂 Sajátos, meghitt a létesítmény belsejének a hangulata. Elhagyatott, de a görög-keleti spiritualitás mégsem hiányzik belőle.

Naná, hogy Nemeszsukon (Jucu) ittunk egy sört. Nemsokára megettük a szendvicseket is. Az út szélén, a tájat csodálva. Nem sokkal ezután pásztorkutyák támadtak ránk. Gyorsítottunk, nem értek utol. Amikor Magyargyerőmonostorra mentünk Hover Zsolthoz, éjjel támadtak meg. Életem egyik legveszélyesebb élménye. Akkor megfogadtunk: sötétedés után csak európai főúton bringázunk.

021
Tavasz Nemeszsukon (Jucu)

Közel Székhez egy útszéli kegyhelynél álltunk meg.  Amikor megláttam, hogy hőszigetelő ablakokat (!) építettek, belsejébe azonnal geobozozt helyeztem el: Jesus and the „termpoan” windows címmel.

A Széki Nádrezervátumnál sötétedés utánig maradtunk. Csodás, látogatnivaló hely. A túloldalra vezető fapalló helyenként eléggé rossz állapotban van. Természetesen, hogy puzzle típusú geoládát helyeztünk el.

Már sötét volt, amikor házigazdánkhoz, Czuhai Miklós-Csabához, a széki segédlelkészhez érkeztünk. Fura volt azt tapasztalni, hogy az utca bal oldalán páros és páratlan házszámok egyaránt megtalálhatók. Többször kértük útbaigazítást, egy-két nagyvárosban könnyebben elboldogultunk… Van itt Csipkeszeg, Forrószeg, Felszeg is… 🙂

A segédlelkész rendkívül barátságos, töltött káposztával fogad, aztán átmegy ifjúsági megbeszélést tartani. Sebaj, van időm anyagokat feltölteni a WebSzabadságra. A kezdés előtt néhány fiatallal mi is szóba állunk, s a téma kapcsán felöltik bennünk, hogy érkezéskor a sötétben majdhogynem „elütött” két részeg fiatalember. Minden jel arra mutat, hogy ők sajnos nem járnak ifire… 😦

036
Házigazdánkkal, Czuhai Miklós-Csabával. Kiskutyája sem maradhatott ki… 🙂

A nap legtartalmasabb része a segédlelkésszel folytatott, hajnali egyig tartott beszélgetés. Azért szeretünk a településen lakóknál megszállni, mert így megismerhetjük a helyieket, gondolkodásukat, életüket, értékrendjüket. Ezzel szemben valamely panzióban elszigetelve laknánk egy szobában, aligha kerülnénk kapcsolatba a helyiekkel. Így jobban megismertük a helyi sajátosságokat, s olyasmiről hallottunk, amiről a református lelkipásztorok esetében eddig még nem: a szingli pap helyzete az egyházban és a magánéletben. Ugyanakkor szó volt a lelkipásztor közösségi megítéléséről és presztizséről is. Természetesen, anyagi vonzata is van annak, hogy a bringázások során paplakon, vendégszobába vagy valamelyik közösségi tér padlóján alszunk, „fizetéseink” ugyanis nem teszik lehetővé a folytonos panziózást.

057
Restaurálják a széki református templomot

Mire észbe kaptunk, már hajnali egy óra volt. Nyolcig alvás, reggeli, beszélgetés, majd búcsúzkodás Sallai Mártonról, a széki lelkipásztortól, akinek javaslatára hívtunk fel Czuhai Miklós-Csabát. Mindkettőjüknek köszönjük a lehetőséget!

Nem hagyhattam el a települést anélkül, hogy ne készítettem volna fotóriportot a felújítás alatt levő templomról. S kivel találkozom bent? Na, kivel? Sallai Istvánnal, a kántorral, akinél akkor laktam, amikor a belga testvértelepülés, Ellezelles képviselőinek fordítottam osztálytársam, Esztergár Zoltán segítségével…. Az 1990-es évek elején. Micsoda élmények, s emlékek! Megtudtam, többen az akkor évekig Székre látogató belgák közül néhányan telket vásároltak Széken…

Vasárnap verőfényes napsütés övezte utunkat Székről Kolozsvárra. Három és fél óra alatt (Nemeszsukon megálltunk enni) visszaértünk Erdély fővárosába.

Jövő hétvégén ismét biciklizés van műsoron. Ezúttal Magyarvistára megyünk a Jancsó Noémi Emlékházhoz. Ugyanakkor a tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére elhelyezett geodobozt is ki kell cserélnünk, az eredeti fura módon eltűnt.

FOTÓRIPORT – Idénnyitó bringázás Székre – kalandokkal” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. emese

    Csodas lenne ha it is (Toronto) lehetne mar bringazni, sajnos a tel meg mindig tombol, rendesen -12 es allat van es meg igy lessz egy ideig, sok hazaknal meg a karacsony diszitest sem vettek be, vagy mert oda van fagyva vagy cask mert ha igy folytatodik hamarosan Karcsony van ismet es legalabb nem kell kinylodni eltenni iletve eloszedni a diszeket 😉

    Mesi

    Kedvelés

Ha egyetértesz, azért, ha nem, akkor pedig azért... SZÓLJ HOZZÁ!