Inter-nacionalizmus

Magyarországi ismerősöm hív telefonon. Lelkes hangulatban. Hallotta a tévében, hogy a Spanyolországba látogató Băsescu elnök az ott élő román kolónia tagjai elé minket, romániai magyarokat állított példaképül.

Megpróbálom elmagyarázni neki, hogy az élet bonyolultabb, mint ahogy első látásra tűnik. Választási kampányban vagyunk, Băsescu elnök korántsem megnyugtatni szeretné a Spanyolországban élő román kisebbség tagjait, hanem éppen ellenkezőleg, szorongást szeretne ébreszteni bennük.

Ha nem lesznek egységesek (azaz nem állnak egy emberként a román nemzetet megtestesítő elnök és pártja, a Demokrata-Liberális Párt mögé!), a megosztott román nemzetet előbb-utóbb sarokba fogja szorítani az érdekeit széthúzás nélkül képviselő romániai magyar kisebbség.

Mindezt még csak nem is kell részleteznie. Sapienti sat, ahogy a római ősök mondták volna. Elég pusztán a magyarokra utalni, a jó román, akit az oktatási rendszer, az egyház, a család másfél évszázada virulens magyarellenes érzelmekre szocializál, ért a szóból.

Az elnök látszatra lefegyverző argumentumai tehát valójában felfegyvereznek. Legalábbis szándék szerint. A nacionalista (természetesen a magyar is) mindig előszeretettel keltette azt a látszatot, hogy az ellenség egységes, egyénei öntudatosan és fegyelmezetten követik vezéreiket, miközben saját közösségének tagjai széthúznak, közismert és eléggé el nem ítélhető individualizmusukkal és vezéreik iránti bizalmatlanságukkal megosztják, következésképp végveszélybe sodorják a nemzeti közösséget.

Az érv az egyesült Európába is lényegi változtatások nélkül emelhető át. Látszatra ugyanis semmi köze a nacionalista elfogultsághoz, elvégre a kisebbségi közösséget dicséri, a többségit ostorozza.

Băsescu elnök azonban nemcsak ravasz, hanem következetes is. Hiszen ha az összefogás, az egyéni törekvéseket felfüggesztő kollektivizmus érték, akkor azt az ellenség táborában minden eszközzel alá kell aknázni. Az elnök ezért karolja föl a Székely Nemzeti Tanácsot és a Magyar Polgári Pártot.

Ráadásul mindeközben és az elvek szintjén azokra a demokratikus értékekre apellálhat, amelyeket saját közösségében gyakorlatilag fel szeretne számolni. Még az ellen az autonómia ellen sincs kivetnivalója, amelytől minden jó románnak hivatásszerűen agyára fut a vér. Legfeljebb azt köti ki, hogy a székelyudvarhelyi autonómia nem lehet szélesebb körű, mint a tulceai. Értse ki ahogy tudja!

S láss csodát, a nacionalista román közvélemény, amely a demokráciáért (főként ha abba mi, kisebbségiek is beletartozunk) nem rajong különösebben, s az autonómia emlegetésétől is rögvest bepánikol, valóban érti: hisztérikus tiltakozás helyett csöndes megértéssel fogadja az elnök székelyföldi idilljeit, sőt a parlamenti felfüggesztést követően is lelkesen rá adja a szavazatát. Mellesleg a magyar nacionalistákkal egyetemben! (Lásd: inter-nacionalizmus!)

A telefonvonal másik végén kelletlen hallgatás. Ismerősöm jól érezhetően nem lelkesedik azért, amit mondok.

Tovább próbálkozom. Választási kampányban vagyunk. A Spanyolországban élő románok szavazati joggal rendelkeznek. És nagy-nagy veszélyben vannak. A spanyol demokrácia kisebbségekkel szembeni toleranciája könnyen megfertőzheti őket, s akkor fennáll a veszély, hogy nem a nemzetvető ambíciókat dédelgető elnök pártjára, hanem a magyarokkal együtt kormányzó (a nemzeti erkölcs tekintetében tehát jócskán elfajzott) liberálisokra adják értékes szavazataikat.

A vonal végén továbbra is csend. Feladom. Igaz, aznap a Kossuth rádió is hív. A riporternő érti az érveimet, bár rajta is érződik, hogy nem igazán olvasott Caragialét. Az előző hívás azonban nem hagy nyugodni. Félek, hogy a hallgatók többsége ugyanúgy gondolkodik. Akkor pedig tényleg nehéz megérteni Băsescu elnököt vagy akár a velünk rokonszenvező román értelmiséget.

Előbb egymást kellene valahogy megértenünk.

http://umsz.manna.ro/velemeny/inter_nacionalizmus_2008_10_09.html