Hétvégén ismét a gyermekemnél voltam. Fiam/lányom a természet…

Igaz, korábban azt mondtam, hogy a blogbejegyzés címe az lesz, hogy Houdini-féle szemfényvesztés, de a lányok érzékenységére való tekintettel, elálltam eme szándékomtól. Ráadásul, csak mi értenénk, miről van szó, ugyanúgy, mint a Dirty Cherokee, Dirty Sanchez vagy akár a Holland Kemence gyöngyszemek valódi jelentését.

Azt hiszem, egyet kifelejtettem…

Habár, ha valaki ismeri a csapatot (lásd a fotóriportot), akkor könnyen rájöhet, milyen jellegű vonatkozásokat fednek ezek a megnevezések. Annyit árulok el csupán, hogy a társaságban van politikus, újságíró, fogorvos, egyetemi hallgató, profi néptáncos (sikert a keddi vizsgán!), László Attila kolozsvári alpolgármester közvetlen munkatársa, a Kolozsvári Városháza projekt-menedzsere, vegyészmérnök szakra járó diák, vállalkozó, csinos modell stb. Szóval válogatott társaság, amely magasröptű elméleti beszélgetésekre alkalmas sziporkázó értelmiségiekből tevődik össze. A fenti kifejezések is ilyen jellegű, vonatkozású, szellemiségű dolgokra vonatkoznak, ez kétségtelen…

Amikor Tomi még a múlt hét elején jelezte, hogy hétvégére Pádisra készültek, tudtam: kalandos napok elé nézünk. Főleg, hogy minden jel arra mutatott, sokan jelentkeznek, mintegy 15-en, bár sajnos néhány értékes ember pénzhiány miatt lemondott a túrázásról. A régi pádisi menedékházzal (micsoda emlékek fűznek ehhez…) szemben Brădet panzióban (kiváló szolgáltatás, meleg víz, kényelmes ágyak, tiszta szoba és fürdőszoba) foglaltunk szállást. Indulás előtt adott pillanatban a menedékházas azt mondta Tominak: mintegy 30 cm a hó, Nagyvárad felől sikerült feljutnia, de eltört a terepjáró oldaltengelye. Hozzátette még azt is, hogy nem tudja, Kolozsvár, azaz Bánffyhunyad irányából hogyan lehet feljutni.

Ekkorra még világosabb lett, hogy kemény menet lesz.

Persze, hogy pénteken este Tomiék autója (Toyota Rav4) kábé 4-5 kilométerrel az Ic Ponorban levő üdülőtelep után becsúszott egy átfolyásba, s beragadt. Még Lóri Touaregje, amellyel mi mentünk később, sem tudta kihúzni. Igaz, Lórinál nem volt keréklánc, de az sem segített volna, annál inkább az a traktoros, aki 50 lejért a helyszínre sietett éjjel 11 után, s néhány másodperc alatt kiemelte a kátyúból a járgányt. Míg mi intézkedtünk, addig a többiek gyalog felmentek a Brădet panzióhoz, de persze, Tomi testvére, Zsolt hátra hagyta a cuccait, így előbbi eljátszotta a málhás szamár szerepét (csacsi volt ő sok minden másban is…)

Ünnepség lett a vége a nagy ijedtségnek, amikor hajnali 1 óra tájt mi is felértünk. Kábé hajnali négykor vonultunk ágyba…

Korántsem az éjszaka folyamán elfogyasztott alkohol gátolt meg bennünket abban, hogy szombaton délután csak a Mócok templomáig menjünk fel. Köd volt, aztán meg esett, olvadt el a hó, Jómagam is azt vallom, hogy nincs rossz idő, csak gyenge turista, de nem volt élvezhető. A túra után a többiek visszavonultak a panzióba, Vandával még sétáltunk egyet az Aragyásza-barlang irányába, de eleredt az eső keményen, így visszafordultunk.

Nem ez történt vasárnap, amikor hatan (Trombi, Vanda, Linda, Lóri, Boti és jómagam) nekivágtunk az Aragyásza-barlangnak. Lévén, hogy februárban Kis Laci barátom (tudnád, hányszor emlegettünk, s kívántuk, hogy minden rendben legyen veled, épülj fel, s ismét élvezhessük egymás társaságát!), Lenke és Boti már keresztül ment itt, nem aggódtam különösképpen. Amikor már túl voltunk jó néhány horror részen, akkor derült ki, hogy az év elején minden be volt fagyva, így a víz nyomát sem látták. Ezzel szemben mi annál inkább. Valamilyen módon mindenkinek beázott a túrabakancsa, mi több, a legveszélyesebb szakaszon én mentem előre, vágtam az utat (korábban, profin, Boti tette ezt), de a legvégén képtelenség volt megfelelő megoldást találni: a kisebb rosszat választottam, s szinte derékig beugrottam a vízbe. A sziklákat borító hóréteg torlaszként állta el az utat. A láncot is maga alá temette. De ha nem ezt tette volna, a láncok végén úgyis a derekamon felüli lett volna a víz. Maradt az ugrás. Linda megpróbálta kibekkelni az ugrást, de becsúszott. A többieknek részben sikerült.  A lényeg az, hogy a barlang végétől a piros ponton mintegy két órát beázott bakancsokkal (nekem a fehérneműm is átázott) mentünk a panzióig, innen pedig még egy órát a Lóri kocsijáig. Hatan beültünk, majd irány Boti kocsija, amely pénteken lennebb megcsúszott, a feltett lánc pedig elszakadt. Ugyanígy járt Krisztián és Ági, Linda barátai/ismerősek, akik egy másik járművel jöttek.

Valóban extrém volt a túra, a barlangos részben bárkinek bármelyik pillanatban kitörhetett volna a keze-lába, ha megcsúszik. Szerencsére ez nem következett be…

**************************************************************************************************

**************************************************************************************************

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

**************************************************************************************************